Magyar Péter miniszterelnök mély megrendüléssel értesült a történtekről, és cikkünk nyomán azonnali vizsgálatot indított. A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón közölte, hogy a halálesetek június 22-én, illetve körülbelül egy héttel később történtek, és bár az első adatok alapján közvetlen összefüggés a hőséggel még nem állapítható meg, ezt a vizsgálat lezárultáig nem lehet kizárni. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szintén azonnali, teljes körű vizsgálatot rendelt el a Magyar Postánál, hangsúlyozva, hogy a munkavállalók biztonsága nem lehet másodlagos kérdés.
A Magyar Posta közleménye
Lapunk ma ismételten kérdésekkel fordult a Magyar Posta sajtóosztályához. Azt a választ kaptuk, hogy a sajnálatos haláleset körülményeinek vizsgálata még folyamatban van, és annak lezárultáig a vállalatnak nem áll módjában további információt megosztani. A vonatkozó előírásoknak megfelelően az illetékes megyei munkavédelmi hatóság és a Magyar Posta is vizsgálatot folytat, amely során a társaság teljes körűen együttműködik a hatósággal.
Az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként a cég kiemelt figyelmet fordít a munkatársai védelmére, különösen a hőségriasztás ideje alatt. A védekezéssel kapcsolatos döntéseket az aktuális időjárási körülmények ismeretében, az elrendelt hőségriasztás fokozatához igazodva és a jogszabályokkal összhangban hozzák meg. Kiemelten fontosnak tartják a munkatársak tájékoztatását és felkészítését, különösen a szabadban dolgozókra figyelve. Számukra igény szerint biztosítanak hűtött ivóvizet, 50 faktoros napvédőkrémet, védősapkát, és engedélyezték, hogy a zöld póló helyett fehéret viseljenek. Emellett tájékoztatást adnak a klimatizált helyekről, ahol a kollégák lehűlhetnek, és lehetőséget biztosítottak a korábbi, hűvösebb időszakban történő munkakezdésre is.
A dolgozók egészségének védelmében az elmúlt napok extrém időjárása miatt június 29. és július 1. között ideiglenes intézkedéseket vezettek be: országosan elrendelték, hogy a kézbesítők csak annyi küldeménnyel induljanak el, amennyivel legkésőbb délelőtt 11 órára biztosan visszaérnek a postahelyre. A légkondicionáló nélküli postákat pedig az ügyfelek és a dolgozók védelmében 12 órakor bezárták. Végezetül jelezték, hogy a Magyar Posta minden munkavállalójára kiterjedő csoportos élet- és baleset-biztosítással rendelkezik.
A terepen dolgozó kézbesítők tapasztalatai
A lapunknak nyilatkozó, a nevük elhallgatását kérő kézbesítők szerint óriási a szakadék a hivatalos kommunikáció és a valóság között, mivel a cég a látványos kiadások mellett a legalapvetőbb munkaeszközök modernizálását elmulasztja.
– A hivatalos tájékoztatás és a valóság között óriási a szakadék. Nem a munka mennyiségével van a legnagyobb probléma, hanem a munkakörülményekkel. Miközben a szolgálati autók parkjára telik, és sötétített üveges Skodákra, kombikra van keret, addig az új kerékpárokra vagy a kézbesítést valóban segítő új gépjárművekre már nem jut pénz. Míg ez a két haláleset meg nem történt, addig semmiféle érdemi intézkedés nem volt a hőség ellen –panaszolta. – Csak azután vezették be, hogy az elvárás szerint délelőtt 11 óráig be kellene érnünk a bázisra. Csakhogy a hét elején még nyugdíjkifizetés volt, és nyíltan megmondtam a feletteseimnek is: ebben az időszakban ez a kikötés egyszerűen teljesíthetetlen.
A munkavállaló hozzátette: a depókban feltöltött hűtők állnak rendelkezésre, de kint, a kerékpárokon semmiféle védőfelszerelés vagy hűtőtáska nincs náluk, miközben az új pólóingek szabályosan szívják magukba a meleget. Sürgős változtatásokat követelt: klímát minden járműbe és elosztóba, jégakkus hűtőtáskákat, szellősebb nadrágokat, valamint kényelmesebb, világos sportcipőket a zárt egyenruhák helyett.
Egy másik postás megerősítette a ruházat katasztrofális anyagösszetételét, és rávilágított, az, hogy 11 órára vissza kell érni, csak a pillanatnyi problémát oldja meg, mert a bent maradt anyagot később úgyis ki kell vinni.
– A munkaruhánk egyszerűen katasztrofális, a sötétzöld szín és az anyagösszetétel miatt nyáron, a tűző napon gyakorlatilag elviselhetetlen. Fehér pólót központilag nem biztosítanak számunkra, a hivatalos, sötétzöld pólóingek pedig szabályosan szívják magukba a meleget, ráadásul a műszálas anyag miatt allergiás kiütéseket is kaptam tőle. Az, hogy a hőségriadó miatt 11 óráig mindenkinek vissza kell érnie a hivatalba, elméletben egy nagyon szép és jó intézkedés. A gyakorlatban viszont a korlátozás után a felhalmozódott, bent maradt anyagot ugyanúgy ki kell vinnünk, a küldemények nem maradhatnak a postán hetekig – magyarázta felháborodottan. – A védőitalt ugyan megkapjuk, de kint, a terepen nem tudok magammal vinni egyszerre három liter vizet, mert a tűző napon pillanatok alatt felforrna. Mivel hűtőtáskánk vagy mobil hűtőnk nincs, egy egyszerű, bevált módszerhez folyamodunk: a vizes palackokat az esőkabátunkba tekerjük bele, az így kialakított szigetelés pedig három-négy órán keresztül képes hidegen tartani az italt a hőségben.
Egy harmadik kézbesítő arra hívta fel a figyelmet, hogy a belső kommunikáció sem működött megfelelően az új szabályok bevezetésekor.
– Amikor most hétfőn bementünk dolgozni, akkor még senki sem tájékoztatott, hogy 11-ig vissza kell érnünk. Aztán 10 felé jött a telefon, hogy érjünk vissza 11-ig. Véleményem szerint hétfőn és kedden ki sem kellett volna engedni minket dolgozni, mert már reggel 8-kor iszonyat meleg volt – nyilatkozta. – A hűtött vízről csak annyit, hogy ide küldik a karton vizet, aztán ha le is hűtjük egy ezeréves hűtőben, a kiindulás után fél órával már teljesen meleg volt. Klíma ugyan van az ügyféltérben, de a kiosztó helyiségbe már nem csináltattak. Alig mozdult a levegő, hiába nyitottunk ablakot.
Egy hét év után távozó egykori alkalmazott felidézte, hogy amikor egy korábbi évben a hőségben rosszul lett, a vezetőség nem vette fel a telefont, így csak a járókelők jóindulatának köszönhette az életét. Elmondása szerint a kiosztott védőital mellé áfás számla ellenében vehettek volna saját vizet, ami a boltok nélküli külterületi körzeteken kivitelezhetetlen, miközben a nyári egyenruha sem megfelelő, ha pedig esőben dolgoznak, a kabát hamar átázik.
Egy másik postai dolgozó viszont árnyalta a képet, hangsúlyozva, hogy a körülmények nagyban függenek a helyi postavezető hozzáállásától is. Véleménye szerint egy ilyen extrém nyárra képtelenség teljesen felkészülni, a kézbesítőknek is felelősséget kellene vállalniuk magukért – például saját hűtőeszköz vagy póló beszerzésével –, ahelyett, hogy minden problémáért kizárólag a munkáltatót hibáztatnák.
A szakszervezet jogszabályi változást követel
Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke lapunknak elárulta, a szakszervezet már a hőségriadó kezdetekor írásban fordult a munkáltatóhoz egyeztetést kezdeményezve, a legnagyobb problémát pedig az intézkedések elkésett ütemezésében látja.
– A hőségriadóban szükséges hivatalos eljárást a munkáltató közzéteszi, és léteznek bizonyos szabályozások is, csakhogy a sajnálatos két haláleset már az elmúlt héten volt. Azokat a szigorításokat és új szabályokat, amelyekről később a hírek szóltak, valójában csak ezen a héten adták ki – mutatott rá az elnök az elkésett reakcióra.
A szakszervezeti vezető szerint a belső utasítások helyett kötelező erejű jogszabályi változtatásokra van szükség, mert a 11 órai leállás egy rendkívül komplex probléma, ami a küldemények és a kötelező nyugdíjkézbesítések feltorlódásához vezet. Pfeifer megerősítette a csoportos baleset-biztosítás meglétét, de hangsúlyozta, az emberi élet nem lehet anyagi kérdés. Amennyiben a vizsgálat kimutatja a hőség közvetlen hatását, a Magyar Postának kártérítési felelőssége lesz. Az érdekvédők jelenleg is keresik a kapcsolatot a gyászoló családokkal, hogy jogi segítséget nyújtsanak nekik.
A kelebiai postáshalál
Mint azt megírtuk, két éve, 2024. július 17-én, az év legforróbb napján Kelebián esett össze és hunyt el egy kollégáját helyettesítő kézbesítő a 41,6 Celsius-fokos hőségben.
Az elhunyt postás nővére nyilatkozott lapunknak az akkori vizsgálat lezárásáról. –Semmi!!! Elesett a kerékpárral, és nem volt rajta sapka. Ennyivel zárták le a nyomozást, a jegyzőkönyvben ennyi volt – mondta.
Hozzátette: a mai napig nem kaptak választ a kérdéseikre, de a család két éve úgy döntött, nincs értelme harcolni a Magyar Postával szemben, ám a mostani hírek újra feltépték a sebeket.
Forrás: blikk.hu
