Két dologban egyeztek meg a felek: hogy a tárgyalásokat folytatni kell, illetve, hogy a foglalkoztatás szintjét meg kell őrizni. Csizmár Gábor államtitkár bejelentette: egyrészt a kormány hamarosan egy 800 milliárdos csomagot kíván bevezetni a gazdaság megsegítésére, másrészt a Nemzeti Fejlesztési Terv egyes részeit úgy módosítanák, hogy az a foglalkoztatottság helyzetét stabilizálja. Az úgynevezett szociális párbeszédről pedig az alábbiak alapján ki-ki kialakíthatja a véleményét.
I. Költségvetés
Veres János pénzügyminiszter az OÉT plenáris ülésén tájékoztatta a szociális partnereket a csökkenő gazdasági növekedésről, a már idén megkezdődő megszorításokról. Bejelentette: a megvonásokat véghez kívánja vinni a kormány, így várható a bérfejlesztések teljes leállítása, a 13. havi fizetések ki nem fizetése.
Az új költségvetési tervezetben a GDP 1 százalékkal csökken 2009-ben, az infláció 4,5 százalékkal nő. Az új makrogazdasági pálya szerint a háztartások fogyasztása 3,1 százalékkal, a reálbérek 2,7 százalékkal csökkennek, a beruházásoknál 0,9 százalékos visszaesés várható, miközben az export 3,9 százalékkal nő. Az államháztartási kiadások a tervezetthez képest 400 milliárd forinttal mérséklődnek, így 2009-ben az eredményszemléletű GDP-arányos hiány 2,6 százalékra módosul a korábban várt 2,9 százalékkal szemben.
Mint ismeretes: az észrevételeknek sok értelme a pénteki ülésen nem volt, hiszen hétfőn már az országgyűlés tárgyalta a költségvetést. Így áll az egyeztetés hangoztatott ügye.
Elnökünk, Palkovics Imre a témával kapcsolatos hozzászólása a következő volt:
Tisztelt Érdekegyeztető Tanács!
- Hallva és látva a kialakult helyzetet és az újabb intézkedéseket, amelyeket a kormány tesz vagy kényszerül tenni, egy kicsit mélyebb összefüggéseiben sem ártana a munkavállalók szemszögéből megvizsgálni ezt a kérdést. Ahogy telnek-múlnak a különböző, és már-már történelminek nevezhető korszakok a munkavállalóktól folyamatosan megértést, s áldozatokat vár a politika. Függetlenül attól, hogy milyen színezetű az. Véleményünk szerint ennek a helyzetnek egyetlenegy oka van: egy olyan gazdasági világrendszer részének tekintjük magunkat, amelybe föl sem vetjük, hogy esetleg valami nem helyes sínen fut az életünket illetően. Csak a következő célok volnának: a költségvetési egyensúly és a fizetési egyensúly megteremtése, illetve a kereskedelmi mérleg pozitívvá tétele? Ez nem szolgál más célt – mindenki tudja – mint, hogy a hitelezők, akik Magyarországnak hiteleznek, megkaphassák a pénzüket. De hogy ez milyen áldozatokat kíván a társadalomtól, azzal már senki nem foglalkozik. Hogy hogyan működik ez a modell, - elnézést kérek, ha nem mindig szakszerűen alkalmazom a különböző szakkifejezéseket, fogalmakat, de olvassák el Önök is Joseph Stiglitz tanulmányát a világgazdaság helyzetéről, illetve a globalizáció visszásságairól. Leírja, hogy ez a modell, amibe Magyarország belefogott, úgynevezett „hogyan juttassuk magunkat koldusbotra” politikát eredményezi, és semmilyen kilábalás nem lesz ebből a helyzetből, ugyanide fog visszavezetni, mint ahol most tartunk. S ebben a helyzetben vetődik fel az a kérdés, hogy azok az intézkedések, amelyeket a kormány ebben a helyzetben megtehet, mennyiben állják meg a helyüket, mennyire szükségesek, mennyire hitelesek ezek a lépések.
Kénytelen vagyok – már közhelyszerűen – megismételni, amit már mások is elmondtak, hogy a kormány egy hónapon belül hányszor változtatta meg a véleményét a kialakulni látszó helyzetről, illetve az erre hozott intézkedéseit hányszor kényszerült átalakítani. Ha egy hónappal ezelőtt nem volt válság Magyarországon, most egy huszonöt milliárd dolláros hitelt kénytelen az ország a nyakába venni? Eközben a nemzeti csúcson minden felelős gazdasági szakember, így a vállalkozók részéről Demján úr is azt mondja, hogy nem örült az 5 milliárd eurós európai segítségnek sem, mert azt is vissza kell valakinek fizetnie. A 25 milliárd: tudjuk, ez készenléti kölcsön, amit állítólag amíg nem vesszük igénybe, 0,25 százalékos kamattal ketyeg, ha igénybe vesszük, akkor 5-6 %-ról lehet hallani.
Szeretném megkérdezni, hogy amikor a társadalom nevében, a társadalom nyakába vesznek egy ilyen áldozatot, akkor kit kérdeztek meg erről, illetve hol a tájékoztatás arról, hogy ez milyen valós eredményekkel fog járni a társadalom életében, kire milyen terhek fognak ebből jutni? Hogyan fog növekedni, hogyan fog alakulni az államadósság mértéke és ez a napi életében az emberekre, nevezetesen a foglalkoztatásra, bérekre, a szociális rendszerre milyen hatással lesz? Milyen áldozatot kell azért hoznunk, hogy a nekünk kölcsönadó tőkés köröknek a profitját mindenen keresztül törlesztenünk kell?
Biztos ismerős Önök előtt az a napjainkban elég nagy felháborodást kiváltó helyzet, ami Magyarországon egyebek között Pécs környékén alakult ki az uzsorakamatok kapcsán. Engedjék meg, hogy ahhoz a helyzethez hasonlítsam a mi helyzetünket, a munkavállalók helyzetét, amikor az uzsorás minden áron vagy a kisujját, vagy az egész kezét levágja a hitelezőnek. Itt sincs másról szó, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mint arról, hogy az országgal, a társadalommal a kezét képletesen az ujjait próbálják levágatni. Mondjunk le a bérünkről, mondjunk le a szociális juttatásokról, mondjunk le a gazdasági növekedésről, az egyedüli kiútról, amivel ebből a helyzetből ki lehet kerülni.
Tehát ebben a helyzetben úgy gondolom, elfogadhatatlan és ehhez még hozzátartozik az is, hogy Magyarországon a munkavállalók sem hülyék, emlékeznek arra az időre, amikor a bank-konszolidáció megtörtént ebben az országban. Azt követően ezeket a bankokat bagóért eladták, ezek óriási profitokat termeltek az elmúlt évek során. Ez a profit milyen felelősséget vállal ebből a helyzetből, hogyan járul hozzá a kilábaláshoz? Milyen intézkedések történtek?
Megismétlem azt a Borsik János által felvetett kérdést, hogy mindaddig, amíg a bankok működése, a pénzügyi rendszer változatlan, addig ebből a helyzetből nem lehet hiteles kilábalás. Tudom, mindez nemcsak Magyarországon van így, ez világjelenség. Azonban, ha mindenféle változtatás nélkül ebben a jelenlegi helyzetben működnek tovább ahová a világ gazdaságát juttatták, nincsenek semmiféle plusz adók, amelyeket a különböző pénzügyi műveletekre rátennének, szemben a munkavállalók adóinak folyamatos növekedésével, akkor nem történhet semmi.
És addig sem lesz hiteles kilábalás, hangsúlyozom, amíg Magyarországon az a politikai erő próbálja ezt a válságot kezelni, amelyik nagymértékben hozzájárult ahhoz, ami most kialakult. Szeretném ezt rögzíteni. Köszönöm szépen a figyelmüket!
II. Kontra a miniszternek
Veres János pénzügyminiszter utalt arra, hogy ha csökken is a foglalkoztatás; a fogyasztás, a gazdaság – úgy prognosztizálta – prosperálni fog.
- Szeretném megköszönni a miniszter úr válaszát, mind a konkrétumokban, mind az elvi kérdésekben – kezdte második hozzászólását elnökünk Palkovics Imre. Természetesen ez utóbbiakról, azt gondolom, további vitákat illene folytatni. Azt értem ez alatt, hogy ha recesszióba fordul az ország, akkor: a gazdasági kilábalás, a bővülő jövedelmek, a fizetőképesség növekedése számomra nem áll össze egy egységes képpé. Tehát ha az intézkedésekkel recesszióba taszítják az országot a pénzügyi egyensúly megteremtése érdekében, akkor hogyan lesz itt kilábalás, amikor az eddigi, az előző időszakban a konvergencia programban fölvázolt pálya sem valósult meg? Tudjuk, nyilván mára sok körülmény megváltozott, közöttük külső körülmények is, de a pénzügyi válságot megelőző időszakban sem látszott, hogy a megszorítások milyen mechanizmus kapcsán fordulnak majd át gazdasági növekedésbe. Ezt egy kicsit bővebben – nem azt mondom, hogy most, hanem majd azon a gazdasági fórumon esetleg, amelyet javasolt a munkaadói oldal – érdemes lenne bővebben kifejteni, hogy a munkavállalók is világosabban lássák ezeket az összefüggéseket.
Egy érdekes szempontra hívta fel a miniszter úr a figyelmet azzal, hogy a magyar bankrendszerben semmi olyan probléma nem volt, ami a válságnak oka lehetett volna. Akkor szeretném föltenni a kérdést, miért nem értem laikusként, hogy miért van Magyarország a világon az egyik legrosszabb helyzetben a válságot illetően? Ennek mi az oka?
Egy másik kérdés: a munkavállalók konszolidálására is sort kerít a kormány? Miként igyekszik a jelenlegi támogatási és működő rendszereken túl valamilyen konkrét lépést tenni – és erről folyamatosan tájékoztatni fogja majd a közvéleményt? A szakszervezetek részéről egy pár napja volt egy kezdeményezés, hogy ne csak a gazdasági, a vállalkozói szférát támogassák a nyolcszáz milliárd forinttal amint az a gazdasági szféra számára kilátásba helyezésre került, hanem a munkavállalói oldalt is a munkavállalással összefüggő problémák kezelésére. Központi kérdés, hogy az eladósodott lakosság hogyan fog ebben a helyzetben talpon maradni, miközben munkahelyét veszíti el és a fizetőképessége megszűnik. Mi a tervük a munkavállalókat konszolidáló megoldásra, milyen pénzügyi alapokban gondolkodik a kormány, és szeretnénk – azt gondolom, a többi kollégám nevében is mondhatom – ennek a folyamatnak a kidolgozásában részt venni. Köszönöm szépen.
III. Bértárgyalás
A bértárgyalások sokadik fordulója következett, a munkavállalói oldal szóvivője javasolta, hogy mielőtt elkezdődne a számháború, előbb a kormány által előzetesen kiküldött javaslat tervezetet fogadja el az OÉT. Ebben számok ugyan még nem szerepelnek, de azt leszögezi, hogy – egyes sajtóból kapott információkkal ellentétben – egész évre, méghozzá január elsejétől szólna a megállapodás. Elmondta továbbá azt is, hogy az oldal továbbra is hosszú távú megállapodásban és a minimálbér további emelésében gondolkodik, kiemelt fontosságú továbbá a foglalkoztatás megőrzése.
- Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Érdekegyeztető Tanács!
Dávid úr érvelésének korrektségéhez azért hozzátartozna az is – utalt Palkovics Imre a munkáltatói oldal szóvivőjének felszólalására –, hogy valóban, 17-én, amikor az utolsó ülés volt, azok az adatok, amelyeket itt közölt velünk a kormány, azok megváltoztak. De a már szóba került nyolcszáz milliárdos kormányzati csomag a gazdaság megsegítésére akkor nem hangzott el. A száznegyven milliárdos adócsökkentés kontra nyolcszáz milliárdos támogatás a szféra javára, ennek a mérlege azért mégiscsak pozitív a munkaadói oldal számára, s ráadásul olyan módon, hogy ez célzottan, csak bizonyos vállalkozói körnek, nem mindenkinek jár Magyarországon. De a vállalkozók erre rászoruló köre – lehet, hogy a legnagyobb munkáltatói szervezetek tagjai nem fognak részesülni ebből – a valóban munkahelyeket teremtő és megtartani szándékozó vállalkozások egyre jobb pozícióba kerülnek ez által.
A mérleghez úgy gondolom, a korrektség kedvéért hozzátartozik, hogy a gazdaság élénkítése helyett a megszorító intézkedések váltak megint uralkodóvá, és a munkaadói oldal lelkesen támogatta, hogy ne legyen adócsökkentés Magyarországon. Ennek az az ára, hogy veszélybe kerülnek a munkahelyek. Szeretnénk látni, hogy a munka-munka-munka jelszava milyen módon telik meg tartalommal – és abban maximálisan egyetértünk, hogy üljünk le, beszéljük meg, hogy milyen módon lehet felhasználni ezt a kormány által az adófizetők, az uniós adófizetők pénzéből rendelkezésre álló összeget, hogy ebből valóban munkahelyek jöjjenek ki. Olyan munkahelyek, amelyek – elnézést kérek, hogy itt meg merészelem említeni ezt a kategóriát – méltányos, tisztes munkahelyek, méltányos, tisztes munkabérekkel. Amennyiben a vállalkozások működnek, működőképesek, akkor ahhoz az is hozzátartozik, hogy nemcsak a profitot, nemcsak a működés egyensúlyát, hanem az ezt képező munkabért is illik kifizetni azon a szinten, ahogy az megjár tisztes körülmények között. Köszönöm szépen!
IV. A munkabéke feltételei
A munkaadók által viccesen szorgalmazott nulla béremelés s ennek nulla garanciája a munkavállalói oldal számára nem volt további tárgyalási alap, ezért többen is említést tettek a munkabéke törékenységéről, így elnökünk, Palkovics Imre is.
- Elnézést kérek, nem szerettem volna a szóvivőnk zárszavát feloldani semmiféle fölösleges fecsegéssel, mindenesetre azt hozzá kell tennem, hogy a munkabéke megőrzése nagyon fontos dolog. Nyilván a szakszervezetek is erre törekednek, de ennek vannak feltételei és a munkabéke, a munkahelyek megőrzése, a jövedelmek ellehetetlenítése mellett ez nehéz elvárás a szakszervezetekkel szemben. Csak szeretném jelezni, hogy a munkabéke megőrzésének nem a deklarációk a legjobb eszközei, hanem a jövedelmek normális szinten tartása vagy növelése és a munkahelyek megőrzése, ez a legjobb biztosíték a munkabéke megteremtésére és megőrzésére. Köszönöm.
V. Stiglitz
Elnökünk, Palkovics Imre első hozzászólásában említett neves közgazdászról a következő legszükségesebbeket közöljük.
Joseph E. Stiglitz, amerikai közgazdász 1943-ban született Indiában. Közgazdasági tanulmányait az Egyesült Államokban végezte, és tudományos munkáját a Yale Egyetemen kezdte. 1979-ben a John Bates Clark díjjal tüntették ki. Ezt a kitüntetést kétévenként ítéli oda az Amerikai Közgazdasági Szövetség olyan 40 év alatti közgazdászoknak, akik a legjelentősebb eredményeket érik el a szakterületen. 2001-ben megkapta a közgazdasági Nobel-díjat a piacok és az aszimmetrikus információk elemzéséért. Gazdasági tanácsadója (volt) többek között Bill Clintonnak és Nicolas Sarkozy-nek is.
A válság egyik fő oka – a Stiglitz véleménye szerint – a hiányzó felügyelet volt: az amerikai szabályozó hatóságok olyannyira meg vannak győződve arról, hogy a piacnak mindig igaza van, hogy meg sem fordult a fejükben a beavatkozás gondolata. Arra a felvetésre, hogy a Wall Street-i felelősök nem voltak a veszély tudatában, Stiglitz így felelt: mások pénzével játszanak, hogyan lehetne érzékük a kockázathoz. Stiglitz korábban már kifejtette, hogy a válság nem meglepetésszerűen következett be, a bankvezetők egyszerűen csak nem voltak hajlandók beszélni róla, és eltitkolták a fenyegető jeleket.
Ő maga már a kilencvenes években, Bill Clinton volt elnök legfőbb gazdasági tanácsadójaként figyelmeztetett a lakástulajdonosoknak nyújtott rossz hitelek veszélyes következményeire, de az akkori pénzügyminiszter nem akart hallgatni rá. Alan Greenspannek az amerikai jegybank élére történt kinevezése is azt a jelzést sugározta, hogy a piac szabályozása nem kívánatos – emlékezett vissza október eleji nyilatkozatában Joseph Stiglitz. (Greenspant még Ronald Reagan elnök nevezte ki 1987-ben a jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékalap, a Federal Reserve vezetésére.) A neves közgazdász bírálóan áll hozzá az amerikai kormányzat 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag-tervéhez is. Meggyőződése szerint mielőtt még több pénzt pumpálnának a bankokba, meg kellene állapodni a szabályozás legfontosabb sarokpontjaiban.
A maga részéről több átláthatóságot, tájékoztatási kötelezettséget és szerkezeti átalakítást eredményező ösztönzőt szeretne látni. Úgy vélekedett, hogy a pénzpiacon egyfajta sebességkorlátozást kellene bevezetni, és létre kell hozni egy állami felügyelő bizottságot, amely ellenőrizné a piacon forgalmazott termékeket.
Összállította: Kovács Nándor
|
