SIKER, SIKER, SIKER ???


SIKER, SIKER, SIKER ???

PSZ, MAPÉSZ tagok: elégedettek vagytok az ez évi bértárgyalgatással?

Kapunk készpénzben a karácsonyiból 50 ezret (még választani sem lehet, hogy kedvezőbb adózású SZÉP kártyára? ÉS EZT ALÁÍRTÁK AZ ÉRDEKÜNKBEN? Ez olyan siker, mint amikor a januári családi pótlékot decemberben fizetik ki.

Palkovics Imre úgy tudja, a Magyar Postánál, a most kifutó hároméves bérmegállapodásban rögzített 2 százalékon felül 1 százalékos emelést adna a menedzsment saját erőből. Az ajánlott 3 %-ról komolyan lehet tárgyalni? Amikor több mint 30 éves postás múlttal rendelkezők közül is minden évben a kötelező minimál-garantált emelést kapják, mint megbecsülés. És ezeket még sikerként állítja be a PSZ? Sőt tagtoborzásba kezd.

PSZ: „olyan nem lehetséges, hogy „megfeküdjünk” a munkáltató döntésének”

Ez fel sem merült bennem. Tagok gondolkodjatok el, hogy az éves szinten levont minimum 30-40 ezer forint tagdíjért az érdekeitek megfelelően vannak-e képviselve. A Szakszervezetnek nem az a feladata, hogy húsvétra sonkácskát, karácsonyra szaloncukorkát, a hideg ellen a tagjainak védőeszközként pulóvert adjon. Nem a jutalomfalatok osztogatása a feladat. A szakszervezet a munkavállalók olyan érdekvédelmet szolgáló tartós egyesülése, amelynek célja közös követelések elérése a munka világában, különösen a munkabérek, a munkavégzés szabályai területén és a munkavállalók számára fontos szociális kérdésekben. Ez szerintem nem valósul meg.

GONDOLKODJATOK, MENNYIRE VAGYTOK ELÉGEDETTEK EZZEL A KÉPVISELETTEL, MERT VAN LEHETŐSÉG VÁLASZTANI. (POMÉSZ, KÉSZ,POFÜSZ,IMÉSZ,DEBRECENI és VESZPRÉMI MUNKÁSTANÁCSOK) AKIK KORÁBBAN NEM ÍRTÁK ALÁ EZT A 3 ÉVES MEGÁLLAPODÁST, AKIK JOBBAN KÉPVISELIK AZ ÉRDEKEITEKET.

 

Új hozzászólás


Hozzászóló neve: 
Hozzászóló neve: 
Biztonsági kód
Biztonsági kód:

Pofész a Facebookon!

Postás Harsona legfrissebb számának (2012.03.) letöltése
A 2012-től érvényes Munka Törvénykönyvének letöltése
Kollektiv Szerzödés 27-53 módositásokkal (Hatályos 2012 február 1-töl)
Kedvezményes üdülési lehetőség tagjainknak
Üdülési jelentkezési lap
2011 © Trigrand Kft.              HÍREK LETÖLTÉS TAGSZERVEZETEK KAPCSOLATOK FÓRUM ADMIN
          Ajánlott minimális képernyő felbontás: 1024*768.          Ön a   . látogatónk  !