Takács Pálné igazgató
Magyar Posta Zrt
Humánerőforrás igazgatóság
Budapest
1540
Tárgy: egyszeri bérkompenzáció
Tisztelt Igazgató Asszony!
A POFÉSZ kéri a Humánerőforrás Igazgatóságot, és személy szerint Önt is, hogy támogassa azon kérésünket, mely szerint a 2013. januári bérek átutalásával egy időben, minden postai munkavállaló részére – az MP Zrt. lehetőségeitől függően - 40 000 és 50 000 forint közötti értékben egyszeri (természetbeni, vagy pénzbeli) kifizetést engedélyezzen.
Kérésünket azzal indokolnánk, hogy 2012-ben az eddigi éveknél is megfeszítettebb feladatokat kellett ellátni, különösen az év utolsó hónapjaiban, amikor az év végi zárással egy időben, a liberalizált postai piacnyitás egyre közelebb került. Ezeket, a feladatokat minden postai munkavállaló erején felül végrehajtotta, és ezt nem a várható jutalom reményében, hanem az MP Zrt. piaci pozícióinak és a munkahelyek megőrzésének érdekében tette.
A 2012. év gazdasági nehézségei megviselték a családokat, és az év végi ünnepek elmúltával minden anyagi tartalékuk kimerült. Itt a tél, jön a hideg, nem mindenkit érint a központi rezsicsökkentés (szilárd tüzelőanyagok, kályhák stb.), a téli szünet után újra kezdődik az iskola. Mint minden évben a legnehezebb számukra az év első hónapjait túlélni anélkül, hogy végzetes kölcsönökbe ne fussanak bele, és ne adósodjanak el reménytelenül.
A KSH 2013. január 15.-i tájékoztatója szerint a magyarországi infláció 2012-ben 105,7 % volt, melyet az MP Zrt. 2012. évi keresetfejlesztése nem tudott kompenzálni és az új Munka Törvénykönyvének 2012. évi hatálybalépése a műszakpótlékok és egyéb juttatások megszűnése terén további keresetveszteséget jelentett.
Mivel a 2013. évi bértárgyalások még nem fejeződtek be, így az a helyzet állt elő, hogy a januári bérek a 2012-és év szintjén maradtak (az alacsony kereseteknél nem játszik szerepet a szuperbruttó kivezetése) és a lezáratlan tárgyalások miatt a VBKJ hiánya további anyagi nehézségeket a munkavállalók döntő többségénél.
Tisztelt Igazgató Asszony!
A fentiekben vázolt problémának az áthidalása érdekében kéri a POFÉSZ Önt; járjon el a Magyar Posta Zrt. felső vezetésénél, hogy a 2013. februárjában kifizetésre kerülő januári bérekkel együtt 40 000 és 50 000 forint közötti (természetben vagy pénzben) egyszeri támogatást kerüljön kifizetésre minden postai munkavállaló részére. Amennyiben a kifizetés technikailag már nem megoldható a január 5-ei bérfizetési napon, úgy februárban, hó közi kifizetést kérünk. A két érték közötti összeg nagysága és kifizethetőségének formája (utalvány, pénz stb.) az MP Zrt. lehetőségeinek és döntésének megfelelően történhetne.
Bár tisztában vagyunk azzal, hogy az MP Zrt. nem rendelkezik elfogadott üzleti tervvel, azonban ez a kifizetés a folyamatban lévő 2013. évi bértárgyalás részét képezhetné, melynek visszakompenzálásáról a későbbiek során lehetne megállapodni.
Véleményünk szerint egy ilyen nagyságrendű juttatás illeszkedne a 2013. évi bértárgyalás feltételrendszerébe és a februári kifizetése jelentősen segítene a postai munkavállalók és családjuk egzisztenciális helyzetén.
A kifizetés esetén nem hagyhatnánk figyelmen kívül azt a pozitív társadalmi hatást sem, hogy az MP Zrt. mint a legnagyobb köztulajdonban lévő piaci vállalat, példát mutatna a kormányzat által is támogatott társadalmi felelősségvállalásból és a munkavállalói elégedettség növeléséből.
Reméljük, hogy a POFÉSZ kérése értő fülekre és megértő akaratra talál, így a postai munkavállalók számára valóban jól kezdődhetne a 2013-as gazdasági év.
Budapest, 2013. január 31.
Üdvözlettel:
Ádám István elnök Sümegvári Miklós elnök Pfeifer Tamás elnök
POFÉSZ POFÜSZ POMÉSZ
|